A kettős tömegű lendkerék!

 

· Mi az?

· Miért kell?

· Mikor látom, hogy hibás?

· Mekkora a baj?

 

Már a 1990-es évek közepén megjelent egy új alkatrész a diesel járművekben:

A kettős tömegű lendkerék (Dual Mass Flywheel).

Szerepe, hogy a motorból érkező, annak működéséből fakadó rezgéshullámokat elnyelje, kiegyenlítse. A végeredmény egy kiegyensúlyozott motorjárás (nincs billegés), illetve simább sebességváltás. Nagy gyorsításnál pedig nincs erőteljes „lökés” érzet.

 Kezdetben nem láttuk sok értelmét a használatának, mivel rendszeresen cseréltük le hagyományos lendkerékre őket, úgy, hogy semmilyen változást nem tapasztaltunk a motorjárásban. (VW 1,9TDI motorok tuning célra átalakítva).

 Ma már tudjuk, a kezdetek nem arról szóltak, hogy az autós kényelmesebben, tudjon haladni kocsijával, hanem a jövőbeni motorokhoz szükséges rezgéscsillapítást hosszútávon tesztelni lehessen….

Napjainkban, szinte már csak ezzel lendkerék típussal gyártott autó gördül le a gyártósorokról.

 Felépítés:

Mint a nevéből is kitűnik két részből tevődik össze.

Egy rugózatlan kerékből, amely a főtengely végére van felcsavarozva (ezen helyezkedik el a fogaskoszorú melybe az indítómotor kapaszkodik bele indítózáskor), és egy rugózott részből melyre a kuplungszett van felcsavarozva.

 Az okosság a két rész közt láthatatlanul helyezkedik el: A rugóstagok.

 Autótípustól függően többszintű rugócsomagok találhatók a rendszerben.

A rugócsomagok megnevezése szerepe

 

1. Indító illetve leállító

                      Indításkor és leállításkor mozdulhat a legnagyobbat a rugózott oldal, ezért ezek a rugók a legerősebbek. 

                      Itt a középvonalhoz képest akár–60o +60o  az elmozdulás!!

 

2. Részterhelés:

                      Ennek főleg a sebességváltásnál van szerepe. Itt lehet a váltások közti rángatást, túl nagy motorfékes bólintást csillapítani

 

3. Végleszabályzás:              

                      Szerepe a lendkerék saját védelme illetve a megfelelő rezgéscsillapítás

                      Ebben a tartományban már nem éreznénk a kettős tömegű lendkerék kényelmének hiányát, mivel a motor amúgy is hangos illetve a rezgés már nem csillapítható.

 És mitől megy tönkre…?

 Kb. 200 000km után magától! Ekkora élettartamra lett tervezve. Tényleg ennyire! 

Amennyiben nincs még a fenti futásteljesítmény a kocsiban de tönkremegy a lendkerék akkor annak oka van!!

Mint említettem a lendkerék szerepe, hogy elnyelje a motorjárásból fakadó rezgéseket.

Nem megfelelő égés-melynek oka lehet egy vagy több injektor hiba– idő előtt kivégzi a lendkereket. A motor mechanikus állapota - kompresszió különbség a hengerek közt- is közrejátszhat.

 Egy biztos: lendkerék cserénél mindig érdemes a motor állapotát is felmérni, beleértve az injektorokat is.

Nincs kellemetlenebb annál, amikor a lendkerék csere után pár 10 000 km-el ismét előáll a hiba.

Idő előtt kivégzi a lendkereket a kuplung csúsztatása is. Ilyenkor a nagy felületi hőmérséklet miatt megjelenik egy kékeslila „futtatási szín”. A nagy hőtől egész egyszerűen kiolvad a rugóstagok lengéscsillapító zsírja. Ezután drasztikusan gyorsan végbemegy a „leépülés”.

 

Hibajelenségek:

· Indításkor fülsértő, fém a fémen hang

· Leállításkor ugyanaz

· Alacsony sebességnél, magas fokozatban, gyorsításkor végigfutó remegés a kasznin.

· Egyre erősebben kell nyomni a kuplungpedált.

· Beindulás után alapjárat alatti fordulatszámon jár a motor, és nem reagál a gázra.

· Alapjáraton remeg a motor.

· Nem indul el a motor. Annyira belibeg a lendkerék, hogy a fordulatszám érzékelő belebolondul és a vezérlőegység nem adja ki az indítási parancsot.


És egyre bővül a jelenségek köre. Egyre meghökkentőbb hibákat produkálnak az újabb fejlesztésű lendkerekek.


 És milyen nagyon sokba kerül………………….

A lendkerekek általában 200 000Ft körül érhetőek el.

 (Van olyan Toyota Avensis melyhez cirka 400 000Ft a lendkerék.)

 Mivel a kuplungszettet is cserélni kell a teljes költség ütheti 400 000Ft-ot is.

 

 A magas ár következtében megjelent tipikus a „magyar” megoldás:

 

A Felújítás

 

Az új ár töredékéért kínál kecsegtető megoldást. És még működik is.

Vagyis hát igen működik de:

 · Az autón bizonyos fordulatszám tartományokban olyan rezgés jelentkezik ami eddig nem. Jobb esetben csak a kormány remeg, rosszabb esetben a hátunk közepén érezzük a bizsergést, minta masszírozós lenne az ülés. Esetleg az egész kasznit berázza, mintha a futómű lenne rossz.

· Indításkor és/vagy leállításkor csattanó hang hallatszik.

  

Az eredmény:

· Törik a főtengely

· Tönkremegy a váltó

· Meghibásodik a féltengely

· Elszakadnak a motor és váltótartó bakok.

 

A kettőstömegű lendkeréknek NINCS JAVÍTÁSTECHNOLÓGIÁJA!

 

EZÉRT MI NEM JAVASOLJUK A

KETTŐSTÖMEGŰ LENDKERÉK

FELÚJÍTÁSÁT!!

 

 

Az okok amiért ellenezzük a javítást:

 

1. Nincs kereskedelmi forgalomban olyan zsír termékcsalád mellyel pótolni lehetne a rugóstagok lengéscsillapító zsírját.

2. Nincs olyan minőségű rugóacél mellyel helyettesíteni lehet a rugócsomagokat.

Természetesen a rugókat le lehet gyártani, de ebben az esetben a menetszám az átmérő és a menetvastagság mérése nem elég. Az anyagminőséget megállapítani, az edzés technológiáját visszafejteni gyakorlatilag nem lehet. Nem beszélve arról, hogy nem is tudható mennyiféle rugó létezik a különféle lendkerekekhez.

 

Ültem már olyan kocsiban amiben felújított lendkerék volt. Állítom, hogy nem érdemes kipróbálni. Olyan rezonanciákat, remegéseket lehet tapasztalni melyek biztosan károsak a hajtásláncra.

 

Van másik megoldás is (de sajnos ez sem vált be) a lendkerék okozta hibák kisebb összegből történő javítására.

A Valeo cég kínál kiváltó szetteket, amik egy egytömegű lendkerékből, egy izmosított rugókkal ellátott kuplungtárcsából, egy kinyomó szerkezetből, és egy kinyomó csapágyból állnak.

 Egy kettőstömegű lendkerékkel foglalkozó oktatáson (2014 második felében) megtudtam, hogy a Valeo azért kezdte a kiváltó szetteket gyártani mert a kettőstömegűi sorra megbuktak a gyártói teszteken, így egyetlen márkánál sem tudtak érvényesülni.

Megjegyzés: Ha a Valeo nem tudta legyártani akkor ki tudná rendesen felújítani.....!!

Szóval, mivel ez nem ment nekik, kitalálták, hogy nem is kell. A kiváltó szettekkel is hasonló gond van mint a felújításokkal. Illetve kb. 50 000Km tudnak. 2014-ben nekünk is volt egy garanciális Valeo kiváltó szettünk. 1000-1200km után zörgő, csattogó hang a váltó felöl. Szétszedtük: Egy rugólamella egyszerűen kitört a helyéről.

Azt gondoltuk, ha már kiváltó szettről van szó akkor a garanciális igényt hamar elbírálják és rugalmasak lesznek… Hát tévedtünk. Hónapokig ülnek rajta, majd indoklás nélkül visszadobták. 

 Arra sem méltatnak, hogy azt mondják hülyék vagytok, nem rendesen szereltétek be, nincs garancia…...

 Az biztos, hogy kiváltó szettet a felelősség teljes kizárásával, kizárólag a megrendelő kérésére fogok csak beépíteni.

 Felújított lendkereket szintén csak a felelősségünk teljes kizárásával építünk be.